Ropogós cukkini tallérok

Imádom a sajtos pékárukból kifolyt, sült sajtot ropogtatni, régi vágyam valahogy olyat sütni; valamint már jó ideje lapult a hűtőben egy cukkini. Ezt a két gondolatot összekapcsolva született meg ez a recept. Ha szeretitek a cukkinit, ha nem, mindenképpen próbáljátok ki; a sült sajt fenséges íze mellé nagyon jól passzol a zöldség visszafogott aromája! Elkészíteni pedig igazán egyszerű.


Hozzávalók 6 tallérhoz:
1 cukkini
10 dkg sajt
1 tojás

bors
néhány csepp olívaolaj






Első lépésként a cukkinit megmosom, lereszelem, enyhén megsózom. Pár percig állni hagyom, majd kinyomkodom a levét.





A tojást külön kis tálba ütöm fel, ha esetleg már nem jó, ne vesszen kárba a teljes étel.






A sajtot is lereszelem.





Az összes hozzávalót egy tálba teszem,






és kézzel alaposan összegyúrom.






Egy tepsit sütőpapírral kibélelek,





ezután a masszából kisebb halmokat szedek rá, amiket egy kanállal ellapogatok, lehetőleg minél vékonyabbra.





170 fokon pirosra sütöm a tallérokat, majd megfordítva őket néhány percig az aljukat is pirítom.








Én sajnos nyers fokhagymát nem ehetek, de aki teheti, fokhagymás tejfölbe mártogatva ropogtassa; csúcsszuper élményben lesz része :)!